Interkulturális kommunikáció: többség, kisebbség, idegenség
A bemutató az alábbi linken érhető el:
https://prezi.com/view/
Összefoglaló háttér anyag:
1. Kultúra
A kultúra fogalma jelölheti valamely csoport vagy társadalom egészének életstílusát; a gondolkodásnak, a világ szemléletének egy meghatározott módját; megfigyelhető viselkedési mintáit.
A kultúra jellemzője, hogy adaptációként is felfogható: az ember alkalmazkodik a természeti és társadalmi környezetéhez. Az adaptáció az emberi élet számos variációit hozza létre, de ez jelentős mértékű tanulást is kíván az egyéntől: a kulturális normákat, a szokásokat, a hagyományokat, a nézeteket, az elképzeléseket a társas interakció során tanulja meg. De nem csupán alkalmazkodunk, hanem aktívan formáljuk, alakítjuk, gazdagítjuk is a környezetünket. A kultúra erőteljesen relatív jellegű, értékei, normái, hiedelmei csakis az adott kontextussal érthetők meg, értelmezhetőek. A kultúra dinamikusan változó rendszer, bizonyos elemei lassan, mások gyorsabban és látványosabban változnak. A mindennapok során gyakran hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját kultúránk normáit, értékeit, szokásait standardként fogadjuk el, és más kultúrákat az általunk természetesnek vett, életünk folyamán megtanult minták alapján szemléljük.
A Goldman-féle jéghegy modell a kultúra megismerhetőségét illusztrálja.
A jéghegynek a vízszint feletti része reprezentálja a kultúrának azon felső rétegét, amely látható, melyre az ember képes tudatosan hatni, képes módosítani. Mivel ez a réteg megfigyelhető, idegen környezetben is könnyen elsajátítható, lemásolható, ilyen például az illem, a nyelv, a hagyományok, a viselkedési normák. Ezzel szemben a jéghegy víz alatt lévő 90%-a az elsődleges szocializáció során olyan mélyen rögzül egyéniségünkben, hogy annak még saját kultúránk esetében sem vagyunk tudatában egészen addig, amíg nem szembesülünk egy eltérő, idegen kultúrával. A reakcióink mögött meghúzódó kulturális hátteret tudatosan felidézni vagy módosítani azonban még ekkor sem tudjuk, mindössze arra ébredünk rá, hogy valamilyen érthetetlen okból másképp gondolkodunk, mint a más kultúrában nevelkedett társaink.
Minden kultúra alapvetően hat elemből áll: hiedelmekből, értékekből, normákból, szimbólumokból, technológiákból és nyelvből.
A nyelv közvetíti a kulturális tartalmakat, a nyelv a kultúra hordozója és egyben fejlődésének záloga. A kultúra fejlődése a nyelv fejlődésével jár együtt, új szavak és szókapcsolatok megjelenését hozza magával. Az anyanyelv ápolása minden nép számára alapvető kulturális érték, megőrzése, az anyanyelvi nevelés kérdése különösen érdekes és nagyfontosságú, ha egy kisebbségben élő népről van szó.
Hofstede a kultúrát mint egy hagyma egymásra boruló leveleit ábrázolja négy különböző rétegben.
A külső szint a szimbólumok szintje: olyan szavak, gesztusok vagy tárgyak, amelyek sajátos jelentést hordoznak. Ezt a jelentést azok ismerik, akik az adott kultúrához tartoznak. Ezen a szinten új levelek könnyen teremtődnek, a régiek hamar eltűnnek. A következő szint a hősök szintje: olyan élő vagy már meghalt személyekről van szó, vagy a képzelet teremtményeiről, akik az adott kultúra által nagyra értékelt tulajdonságokkal rendelkeznek, ezért mintát, modellt nyújtanak az adott kultúra tagjai számára a viselkedéshez. Mondák, legendák, népmesék, mesék és filmek főhőseként is megjelennek, vagy akár sztárokként ismertek. A hagyma belsőbb rétegét a rítusok alkotják. Ezek az adott kultúrában társadalmilag lényegesnek tartott tevékenységeket, gyakorlatokat jelöli. Különféle viselkedési szokások, üdvözlési formák is ide tartoznak, például a kézfogás vagy a meghajlás. Végül, a hagyma legbelső részében találhatók a szemnek láthatatlan értékek: általános tendenciák arra vonatkozóan, hogy mit tart egy kultúra jónak vagy rossznak; helyesnek – helytelennek; logikus-illogikusnak; természetesnek – természetellenesnek.
A kultúra felszíni rétegeit a kultúra tárgyiasult elemei alkotják – a nyelv, a műalkotás és a termékek –, amelyek sohasem szakadhatnak el a világképtől, az értékrendtől, a normáktól. A közösségbe beleszületett egyén akkulturálódik, vagyis észrevétlenül teszi gondolkodása alapjává az alapviszonyulásokat anélkül, hogy erre bárki direkt módon tanítaná. Érték- és normarendszere és az ehhez kapcsolódó viselkedési formák azonban a szocializáció folyamatán utánzás és tanulás révén épülnek ki, és válnak személyiségjegyeivé. A környezet mind az érték- és normarendszert, mind a viselkedést módosíthatja, megváltoztathatja: környezeti hatásokra módosulhat, eltolódhat valamilyen irányba, de ez egy igen lassú folyamat.
2. Interkulturális kommunikáció
Az interkulturális kommunikáció nem más, mint elérő kultúrájú csoportokhoz tartozó emberek interakciója. Annak ellenére, hogy viszonylag új a kifejezés, az interkulturális kommunikáció, illetve az interkulturális kapcsolatok már évezredekkel ezelőtt is a társadalmi viszonyok részei voltak.
A középkor vonatkozásában is lehet tehát kultúraközi kommunikációról beszélni, ugyanakkor azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a középkori társadalom számára ez a kategória, illetve a mögötte rejlő szemlélet teljes mértékben idegen volt. Éppen ezért le kell szögezni, hogy a kultúraközi kommunikáció nem egyszerűen egy elmélet, hanem a dolgok szemléletének egy meghatározott módja, amely a modernizáció során fokozatosan és történetileg alakult ki, s a legszorosabb összefüggésben áll a kulturális különbségekkel, azok társadalmi funkciójával.
Két jól elkülöníthető funkciója van az interkulturális kommunikációnak:
Eszköz, amely az egymástól eltérő kultúrák megértését szolgálja. Az emberi szellem terméke, minden egyén a rá, és egyedül rá jellemző adottságok, képességek és készségek hordozója. Még ha két azonos kultúrából származó ember kommunikál egymással, érintkezésüket akkor is számtalan tényező befolyásolja, gondolatközlésükre hat életkoruk, társadalmi helyzetük, műveltségük szintje, személyiségjegyeik, a kommunikáció körülményei stb. Ha két különböző kulturális közösségből származó ember között létesül kapcsolat, vagyis ha a kommunikációban kultúrák találkoznak egymással, a helyzet még sokkal összetettebbé válik, mert ilyenkor különböző kultúrák szembesülnek.
A másik jelentés pedig nem más, mint a kulturális sokszínűségből, illetve különbözőségből adódó helyzet kezelésének a módja. A kulturális különbségeket ugyanis nem lehet negligálni, de elítélni sem szabad, legjobb módszer ezek figyelembevétele, és ez alapján stratégia kidolgozása a hatékony együttműködésre.
Az interkulturális kommunikáció kutatása során a kulturális különbségek magyarázatára a kulturális- és szociálantropológia háromféle értelmezési modellt különböztet meg:
1) A kulturális különbségek időbeli dimenzió mentén történő magyarázata. Ebben a modellben a kultúraközi kommunikáció a hagyományos és modern gondolkodás közötti kommunikációra vonatkozik. pl. a generációk között.
2) A kulturális különbségek térbeli dimenzió mentén történő magyarázata. Ennek a lényege, hogy a közös kultúra alapja az adott területen való együttélés, pl. vidék és város.
3) A modern társadalmakon belüli kulturális különbségek alapja az etnikai hovatartozás, ami egyfajta kulturális hovatartozást is jelent, pl. magyar és külföldi.
A kulturális kommunikáció alapegysége
A kultúra és a kommunikáció szorosan összefüggő, szinte elválaszthatatlan fogalmak. A kulturális kommunikáció alapegységének a nemzet tekinthető. Azonban a nemzeti összetartozás többféle közösségre utalhat:
a) lehet az a „haza”, vagy ország, amelynek polgárai vagyunk, s amely számunkra a legátfogóbb politikai közösség
b) lehet az az etnikum, amely magát a közös eredettel, a vérségi kapcsolattal határozza meg
c) lehet az az életközösség is, amelyet a létfenntartásban szerveződő együttműködés köt össze
Tovább kulturális csoportok képeződnek le nemzeti kultúra alatti szinten is a társadalom belső rétegezettségében, belső kulturális különbségek képződésében (például nemek, generációk, társadalmi osztályok, stb.)
A szubkultúra valamely elkülönülő, jellegzetes társadalmi csoportot jellemző életmód. Olyan értékek, normák, viselkedésmódok együttese, amely egy meghatározott sajátosságokkal rendelkező társadalmi csoportra jellemző és csak részben tér el a tágabban értelmezett összkultúrától. A szubkultúra több azonosulási lehetőséget nyújt az egyénnek, mert több kapcsolódást mutat az egyéni életproblémákkal, mint a személytelen összkultúra. Mindez erősíti az adott csoport összetartását, ugyanakkor konfliktusok forrása is. Szubkultúrát alkothatnak például: - azonos nemű, korú, foglalkozású, származású egyének - bevándorlók - társadalomból valamilyen módon kirekesztettek, bűnözők.
Kommunikációs feszültségeket idézhet elő, ha a kultúra alapegységének definíciói egymás ellen fordulnak – különösen, ha a létfenntartásukban egymásra utalt közösség politikai és etnikai tagoltsága az együttműködés helyett a konfrontációt generálja. Ez fordulhat elő, ha egy politikai közösség etnikai vagy vallási közösségekre – kisebbségekre – esik szét, amelyek egymással és többséggel konfrontálódnak; ha egy ország bevándorlók vagy munkavállalók nagyobb tömegeit fogadja be; vagy ha a társadalmak csoportjai egymás mellett, ám egymástól elkülönülve élnek.
Sztereotípia, előítélet
A kulturális tudás sajátos, de igen fontos részét képezi a tulajdonított tudás, vagyis a helyzetekről és emberekről feltételezett, ismeretek, azaz sémák felhasználása. Két legfőbb változata a sztereotípia és az előítélet. A sztereotípia a kategorizáción alapuló tudás: egy jelenség vagy személy minősítése azon az alapon, hogy a jelenségek vagy személyek, mely kategóriájához tartozik. A kategóriák „skatulyáira” természetesen szükség van a világban való eligazodáshoz. A sztereotípiák befolyásolják az emberek viselkedését és a társas interakcióikat, ami hozzájárul a sztereotípiák fennmaradásához. Arra késztetnek minket, hogy a sztereotipizált emberekkel olyan módon viselkedjünk, ami beteljesítheti elvárásainkat. A sztereotípiák ezáltal önfenntartók és önbeteljesítők is lehetnek.
Az előítélet az egyénről formált ítélet azon az alapon, hogy valamely csoport tagja: a csoportról kialakított differenciálatlan ítéletet automatikusan kiterjesztjük annak minden tagjára. Az előítélet nemcsak véleményben megnyilvánuló, hanem érzelmi viszonyt és cselekvéses beállítódást is magában foglal az előítélet tárgya iránt. Az előítéletek tárgyai gyakran nemzeti-etnikai csoportokra irányulnak, így kihatnak a kultúraközi kommunikációra is.
A nemzetekre vonatkozó sztereotipizálás nem veszi figyelembe a kultúrákon belüli változatokat; túl leszűkített képet ad a kultúra magatartásformáiról. Továbbá erősíti azt a nézetet, hogy az ember saját értékrendszere és viselkedésformái a természetesek és általánosak, így ami attól különbözik, az helytelen és ez etnocentrizmushoz, sőt, rasszizmushoz vezethet.
3. Kulturális sokk
A kulturális sokk kifejezés Oberg, K. antropológustól származik, aki Brazíliában egy egészségügyi projekten dolgozó amerikaiak körében beilleszkedési és akkulturációs nehézségeket tapasztalt, és a jelenség magyarázatára alkalmazta azt.
Napjainkban a kifejezést összefoglalóan alkalmazzák a külföldi környezetben tapasztalt fizikai és lelki alkalmazkodási problémákra. A kulturális sokk nem betegség, hanem az új környezetben való megmártózás természetes következménye.
Hofstede pszichológiai megfigyeléseire alapozva a kulturális sokk folyamatát négy szakaszra osztja:
1) Lelkesedés és eufória szakasza: eufóriát és pozitív élményeket él át az új környezetbe került személy,
2) A tényleges kulturális sokk szakasza, aminek az első lépése a kulturális eltérések kirajzolódása, ahol újra meg kell tanulni a legegyszerűbb dolgokat is, és a stressz tünetek, valamint fizikai tünetek megjelennek. A második etap az elveszettség, eltávolodás, amit a minden korábban ismert dologtól való eltávolodás jellemez, elveszettséget él át, személyes kudarcként éli meg a nehézségeit, önmagát hibáztatja. Majd ezt követi az ingerlékenység, ellenségeskedés szakasza: az új kultúra iránt haragot, ellenséges érzéseket táplál.
3) A kulturális alkalmazkodás szakasza, azaz akkulturáció során megtanulja, hogyan kell alkalmazkodnia az új környezeti feltételekhez, bizonyos helyi értékeket is átvesz, az önbizalma is visszatér.
4) A stabilizációs szakasz, ami háromféleképpen valósulhat meg: továbbra is idegen marad, és negatív érzéseket táplál az új kultúra iránt; kétkultúrájúvá válik, vagyis hasonló érzéseket érez az új kultúra iránt, mint a sajátja iránt; jobban elfogadja az új kultúrát, mint sajátját.
A kulturális sokknak van egy „fordítottja is” – a „visszatérési sokk”. Ez a visszatérés az eredeti kultúrába akkor idéz elő ismételt sokkot, ha a kultúrából kiszakadt személy végigjárta a kulturális sokk szakaszait, s az elért egyensúlyi állapotában sikerrel beágyazódott az új kultúrába. Ekkor nem egyszerűen az „ismerttel”, hanem az „ismerttel, de már- már „elfeledettel” való találkozás okoz megrázkódtatást. Ennek két fő oka lehet: egyrészt az idő és a távolság megszépíti a saját kultúrát, amelynek prózai részleteivel való ismételt szembesülés rosszul eshet; másrészt a hátrahagyott kultúra is változik idővel, s a visszatéréskor részben idegen, ismeretlen közegbe csöppenünk.
A kulturális sokk átélését tehát három fő tényező okozhatja.
1) A megszokott környezet elvesztése: a gyermekkortól kezdve megszokott tárgyi és társadalmi közeg és rend biztonságot ad, amelynek elvesztésével fellép a sokkhatás.
2) A személyközi és a társas kommunikáció diszfunkciója: kommunikációs kapcsolatban az eltérő kultúrájú üzenetküldő és üzenetvevő mást ért az adott üzeneten, ez okozza a diszfunkciót.
3) Identitáskrízis (self-shock): a kapaszkodók elvesztése, a védekező mechanizmusok beindulása; az önmagunkkal való összeütközés. Abban különbözik magától a kulturális sokktól, hogy a kulturális különbségek a belsőnkre terjednek ki. A kulturális sokkot átélő személy számára megkérdőjeleződik az identitása, illetve a legjellemzőbb értékei. A másokkal szembeni ítélkezés, sztereotípiák a self-shocknak köszönhetőn alakulnak ki az egyén védekező mechanizmusaival együtt.
A kulturális sokk megnyilvánulhat érzelmi szinten: hangulatváltozásokat élnek át az eufóriától a depresszióig; a gondolkodás szintjén: a sztereotipizálástól a kulturálisan hatékony gondolkodásig jutnak el; valamint a társas készségek és identitás szintjén: a nemzeti társas készségektől a nemzetközi társas készségek, illetve identitás felé.
A kulturális sokkot átélők által tapasztalt leggyakoribb, meghatározó tünetek: stressz, és az ahhoz kapcsolódó fizikai tünetek; kognitív fáradtság, kimerültség, szellemi leterheltség; szerepválság és szerepkonfliktus az új kultúrában; individuális, vagyis egyéni sokk, amelyben a személyes, bizalmi, támogató kapcsolatok elvesztése által a belső egyensúly sérülhet.
Az érték- és identitásválság feloldását talán az segíti leginkább elő, ha belátjuk: egyik kultúra sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, egyszerűen „más”; mindaz, ami egy adott kultúrában történik, csakis abban az érték-, és norma- és viszonyrendszerben értelmezhető igazán. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk fogadni, meg kell barátkoznunk a kulturális relativizmus gondolatával, még akkor is, ha egészségtelen lenne teljesen feladni etnocentrista álláspontunkat.
4. Interkulturális kompentencia
Az interkulturális kapcsolatokban kiemelkedő szerepet játszik a résztvevők interkulturális kompetenciája. Az interkulturális kompetencia olyan képesség, ami révén úgy boldogulunk egy kulturálisan heterogén környezetben, hogy miközben megvalósítjuk önmagunkat, másokkal is együttműködünk. Az új kultúrákhoz történő alkalmazkodás egyrészt elősegíti a megértést vagy akár az integrációt, továbbá magában foglalja az önismeretet az egyén részéről.
Az új kulturális környezetbe történő beilleszkedéshez. Schneider és Barsoux kilenc elemet tart elengedhetetlennek.
- Kapcsolatteremtő készség
- Nyelvi készség
- Kulturális kíváncsiság
- A bizonytalanság tolerálása
- Rugalmasság
- Türelem és tisztelet
- Kulturális empátia
- Erős én-tudat
- Humorérzék
A helyiek befogadása, hozzáállásuk az idegen erőfeszítéseihez, a segítőkészségük nagy befolyással bír a tekintetben, hogy a beilleszkedés megtörténik-e vagy sem, illetve mennyi időt vesz igénybe, sikerekkel vagy zökkenőkkel lesz tele.
Bennett hat érzékenységi szintű modellje 13 stációban tárja fel – az etnocentrikus felfogás tagadó hozzáállásától az etnorelatív fázis konstruktív marginalizálódó viselkedéséig – a válaszokat a különbözőséggel való találkozáskor. Cél, hogy ne adjuk fel saját kulturális identitásunkat, ugyanakkor érzékeljük a kulturális különbségeket a viszonylagosságuk szem előtt tartásával, vagyis a különbségeket sajátosságként fogadjuk el, amelyek az egyes kultúrák természetes velejárói.
Az interkulturális érzékenység fejlesztési modellje:[3]
Az interkulturális kompetenciával bíró személy tisztában van az etnocentrizmus, diszkrimináció és sztereotípiák jelentésével, illetve azok működési mechanizmusaival. Fejlesztésében a kritikus tényező nem az, hogy ki milyen mélységig ismeri az egyes kultúrákat, hanem az, hogy milyen mértékben sajátítja el az interkulturális ismeretszerzési folyamatot, a kommunikációt és az emberi kapcsolattartást.
Az interkulturális kompetencia kialakulásában és fejlesztésében mérföldkövet jelent az, ha megtörténik annak felismerése, hogy a kultúrák közötti különbségek nem jelentenek minősítést.
5. Interkulturális kompetencia fejlesztése
Az ember egy adott kulturális háttérben nő fel, életét, mindennapi tapasztalatait, viselkedését nagymértékben meghatározzák azok a körülmények, amelyeket az őt körülvevő kultúra biztosít számára. A szocializáció az egyénnek a társadalom tagjává válásának folyamata, melynek ágenseként közreműködik kezdetben elsősorban a család, amely mellé fokozatosan belép a kortárscsoport, az iskola, a vallási és művelődési intézmények, a munkahely és nem utolsó sorban a tömegkommunikáció csatornái.
Az ENSZ által 1948-ban elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata többek között tartalmazza a neveléshez való jogot is, kiemelve, hogy a nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoport közötti megértést, türelmet és barátságot.
A kisebbség és a többség vonatkozásában az előítéletek, a sztereotípiák nem küszöbölhetőek ki a társadalom életéből, de az oktatás, felvilágosítás révén mérsékelhetők. A kisgyermekek társadalmi és interkulturális érzékenyítéséhez leginkább a csoportok közötti közvetlen kapcsolatteremtés, beszélgetés, közös játék és szabadidős tevékenység járulhat hozzá.
A kulturálisan érzékeny iskola méltányolja az odajáró diákok és családjuk sajátos, egyedi kulturális értékrendszerét, miközben nem feledkezik meg a valamennyi ember számára közös humán szükségletek kielégítéséről: egymás elfogadásának, tiszteletének, a békés egymás mellett élésnek minden ember számára alapvető emberi értéknek kell lennie.
A globalizálódó világában a kisgyermekek mellett elengedhetetlen az interkulturális kompetenciák fejlesztése a felnőtteknél is. Hiszen a multikulturális nagyvállalatoknál a kevesebb konfliktus és félreértés hozzájárulhat a jobb légkör megteremtéséhez, ezáltal hatékonyabb munkavégzéshez, továbbá a külföldi kiküldetésekre kiutazó kollégák sikeréhez a nemzetközi tárgyalásokon.
Ahogy – mint az utóbbi évszázadokban egyre inkább – kitágul a világ körülöttünk, a szocializációs folyamat is e táguló világban való működésre készít fel. A kultúraközi kommunikációs helyzetre való nyitottság tehát jóval többek számára természetesebb ma, mint korábban, vagy ma is a zárt, tradicionális társadalmakban.
Fogalomtár
Akkulturáció: az a folyamat, melynek során a hosszabb ideig egy idegen kultúrában tartózkodó
egyén idővel átveszi, és magáévá teszi a fogadó kultúra értékrendszerét és gondolkodásmódját.
Empátia: együttérzési képesség, amellyel az egyén igyekszik átérezni és megérteni a más kultúrájú
partner gondolkodásmódját és értékeit.
Előítélet: valamely más ember vagy embercsoport viselkedésére vonatkozó személyes tapasztalásokból levont szubjektív - jellemzően negatív tartalmú - érzelmi általánosítás, mely ténylegesen nem utal a csoport viselkedésére.
Etnocentrikusság: azon tendencia, miszerint az emberek más kultúrák képviselőinek viselkedését saját kultúrájuk mércéje szerint ítélik meg, és úgy hiszik, hogy saját kultúrájuk értékrendje feljebb való.
Interkulturális félreértés: A különböző kultúrákhoz tartozó kommunikátorok között a kulturális kontextusok különbözőségéből fakadó kommunikációs zavar.
Interkulturális kommunikáció: Az a kommunikációs helyzet, amelyben eltérő kultúrákhoz tartozó személyek kommunikálnak.
Kulturális relativizmus: olyan elmélet, amely szerint az egyes kultúrák specifikus, egyedülálló kifejeződései az őket hordozó társadalmi csoportoknak, ezért önmagukból magyarázandók és egyetemes értékrendbe nem illeszthetők.
Kulturális sokk: egy mentális reakció, amelyet az egyén egy idegen kultúrába való beilleszkedés során, az általa korábban által megszokott jelek és szimbólumok elvesztése következtében érez.
Kulturális tudás: olyan tudás, amely elsősorban nem kulturális tények és követendő normák ismeretén, hanem a mögöttük rejlő indokok és összefüggések megértésén alapszik, mind az idegenmind a saját kultúra tekintetében.
Policentrikusság: az etnocentrikusság ellentéte. Az a képesség, hogy interkulturális szituációkban a más kultúrák képviselői által mutatott értékeket, cselekedeteket ne saját kultúránk alapján ítéljük meg, hanem elfogadjuk minden önálló kultúra szuverén értékítéletének jogosságát.
Sztereotípia: valamely más ember, vagy embercsoport viselkedésére vonatkozó személyes tapasztalásokból levont szubjektív - negatív, vagy semleges tartalmú - értelmi általánosítás, mely általában részlegesen utal a csoport viselkedésére.
Szubkultúra: Olyan értékek, normák, viselkedésmódok együttese, amely egy meghatározott sajátosságokkal rendelkező társadalmi csoportra jellemző és csak részben tér el a tágabban értelmezett összkultúrától.
Visszatérési sokk: Az eredeti kultúrába való visszatérés okozta megrázkódtatás hosszabb távollétet követően.
Irodalomjegyzék
Hidasi Judit – Interkulturális kommunikáció (Scolar, 2. kiadás)
Falkné Bánó Klára - Kultúraközi kommunikáció. (Perfekt, 2008)
Dr. Jenei Ágnes – Interkulturális kommunikáció tréning (NKE)
Neidermüller Péter – A kultúraközi kommunikációról
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_tarsadalmi_kommunikacio/ch02s03.html
Lázár Ildikó – 39 interkulturális játék (ELTE, 2015)
Intercultural learning T-Kit (Council of Europe and European Commission, 2000)
Education Pack – All different – All Equal (Council of Europe, 2016)
How Culture Drives Behaviours - Julien S. Bourrelle (TEDxTrondheim)
https://www.youtube.com/watch?v=l-Yy6poJ2zs
Cross cultural communication - Pellegrino Riccardi (TEDxBergen)
https://www.youtube.com/watch?v=YMyofREc5Jk
